Kopp Mária–Skrabski Árpád

Vallásosság és lelki egészség

Viktor Frankl (1905–1997), aki 1946-tól 1970-ig a Bécsi Neuropszichiátriai Klinika vezetője volt, a „harmadik bécsi iskolának” nevezett egzisztenciaanalízis és logoterápiás módszer megalapozója fejti ki, hogy alapvető emberi szükséglet, amelyben az emberi lélek leginkább magára ismer, az élet értelmének keresése, és a lelkiismeretben megnyilvánuló erkölcsi döntés. A pszichoanalízis és a biológiai determinizmus híveivel szemben azt bizonyítja, hogy az erkölcsi döntésekben nyilvánul meg elsősorban a lélek szabadsága, önálló létezése. Frankl a második világháború idején három évig volt különböző koncentrációs táborokban, az általa kidolgozott emberkép és elmélet ottani élményei alapján nyerte megerősítését. Míg Freud és Maslow szükségletelmélete szerint az alapvető szükségletek, például az éhség, elmossák az egyéni különbségeket, és ilyen helyzetekben a kielégítetlen ösztön uniform megnyilvánulásai általánossá válnak, Frankl saját tapasztalatai alapján az állítja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. „A koncentrációs táborokban éppen hogy különbözőek lettek az emberek. A disznók itt lelepleződtek. De a szentek is. Épp az éhség leplezte le őket.” A lélek szabadsága, erkölcsi önállósága éppen a szélső léthelyzetekben, krízisekben, súlyos betegségben, haldoklásban mutatkozik meg leginkább.

Az orvostudományban, különösképpen a pszichiátriában ma világszerte előítéletek tapasztalhatóak a vallással, spiritualitással kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy objektív vizsgálati módszerekkel elemezzük a vallásgyakorlás, a spiritualitás összefüggéseit a lelki és testi egészséggel.

Vallásosság és a vallás fontossága
a mai magyar társadalomban

A vallásosság a lelki egészség egyik fontos mutatója. Számos vizsgálat igazolja a vallásosság, a vallási közösséghez tartozás egészségvédő szerepét. A magyar népesség körében 1988-ban 21 ezer embert, 1995-ben 12 600 embert és 2002 első félévében ismét 12 600 embert kérdeztünk ki otthoni interjú formájában. A három Hungarostudy-felmérés a 18 évnél idősebb magyar népességet életkor, nem és terület szerint képviselte.

Vizsgálatainkban az egészségi állapot, életmód szociális, pszichológiai összefüggéseit elemeztük – különösképpen azt, hogy milyen tényezők tekinthetőek leginkább egészségvédőnek. Mivel a nemzetközi irodalmi eredmények azt mutatják, hogy a vallásosság jelentős egészségvédő faktor, erre vonatkozó kérdések is szerepeltek a kérdőíveinkben.

1995-ben és 2002-ben a vallásosságra vonatkozóan rákérdeztünk arra, hogy a megkérdezett hívő-e, ha igen, gyakorolja-e vallását, ha igen, rendszeresen vagy ritkán, egyházában vagy a maga módján, valamint hogy milyen vallású.

2002-ben feltettük azt a kérdést is, hogy mennyire fontos életükben a vallás, ami a spiritualitás, a transzcendens igény meglétével kapcsolatos.

A vallásosság rétegjellemzői

A vallásossággal kapcsolatos társadalmi helyzet változásait jól jellemzi, hogy 1988-ban még nem kérdezhettük meg, hogy ki tartja saját magát vallásosnak, hívőnek. Csupán a „Megbirkózási, konfliktusmegoldó kérdőív”-ben hagytuk benne azt a kérdést, hogy nehéz élethelyzetben szokott-e imádkozni. Ennek alapján azt találtuk, hogy míg az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok szerint az ima mint konfliktusmegoldási mód az ún. „Dolgok értelmének keresése” faktorba, míg a magyar mintában a „Segítségkérés” és a „Visszahúzódás” faktorba került. Ugyanakkor az életcélokkal és a magasabb társas támogatottsággal együtt az ima már 1988-ban is a leghatékonyabb, a nehéz helyzetek újraértékelését kereső konfliktusmegoldási, megbirkózási faktorral összefüggésben is megjelent. Ez azt jelezte, hogy a társadalom egy jelentős rétege számára az ima, az életcélok és az erős társadalmi kohézió szorosan összefüggtek. Igen érdekes és jellemző, hogy 1988-ban a válaszmegtagadás leggyakrabban éppen az imával volt kapcsolatban. (Kopp, Skrabski, 1995)

1995-ben

31% mondta magát nem hívőnek,

19% nem gyakorolja vallását,

18% a maga módján,

16% egyházában, ritkán,

16% rendszeresen, egyházában.

2002-ben alacsonyabb volt azok aránya, akik nem hívőnek mondták magukat,

25% mondta magát nem hívőnek,

18% nem gyakorolja vallását,

27% a maga módján,

17% ritkán, egyházában,

13% rendszeresen, egyházában.

Tehát azok aránya emelkedett jelentősen 1995 és 2002 között, akik a maguk módján vallásosnak mondták magukat. Rákérdeztünk arra is, hogy ha egyházában gyakorolja vallását, akkor milyen vallású. Ezeket a válaszokat itt nem elemezzük.

2002-ben feltettük azt a kérdést is, hogy mennyire fontos életükben a vallás,

35% azt válaszolta, hogy egyáltalán nem fontos,

40% hogy kissé fontos,

20%, hogy nagyon fontos

6%, hogy minden cselekedetüket befolyásolja.

A vallással kapcsolatos kérdésre magas volt a visszautasítási arány még 2002-ben is: 6%.

Mind a vallásgyakorlás, mind az, hogy mennyire fontos mindennapi életvitelünkben a vallás, a társadalmi, demográfiai jellemzők közül legszorosabban az életkorral függ össze, ezt követi a nemi különbség. Érdekes módon, ha a jövedelmet is bevesszük az elemzésbe, az iskolázottság már nem függ össze sem a vallásgyakorlással, sem a vallás egyéni fontosságával. A magasabb jövedelműek tehát szignifikánsan kevésbé vallásosak, ez inkább igaz a vallás fontosságára, mint a vallásgyakorlás módjára. Természetesen ez csupán statisztikai összefüggés, nyilvánvalóan sokan vallásosak a magas jövedelmű rétegekben is, de arányukban kevesebben, mint a szegényebbek között. Mivel az életkort és a nemet is bevontuk az elemzésbe, nem csupán arról van szó, hogy az idősebbek és a nők szegényebbek, de vallásosabbak, hanem a rosszabb anyagi helyzet önmagában is magasabb vallásossággal jár együtt. Mivel a jövedelem szorosan összefügg az iskolázottsággal, a magasabb iskolázottsági rétegekben is szignifikánsan alacsonyabb a vallásosok aránya – ez a tényező azonban kevésbé fontos, mint az életkor és a nem szerepe.

A nem hívők aránya a fiatalabbak között magasabb, azonban ez a különbség nem drámai, 35 év alatt 35%, tehát csak 5%-kal magasabb az országos átlagnál. 65 év felett már csak a megkérdezettek 10%-a mondta magát nem hívőnek.

A nők közül 21%, a férfiak közül 31% mondta magát nem hívőnek, egyházában gyakorolja vallását a nők 35%-a, a férfiak 25%-a. A férfiak 44%-ának, a nők 27%-ának egyáltalán nem fontos a vallás, nagyon fontos a nők 33%-ának, tehát minden harmadik nőnek és a férfiak 17%-ának. Mindebből nyilvánvaló, hogy a mai magyar társadalom igen jelentős hányadának, kétharmadának valamilyen értelemben fontos a vallás, a spiritualitás.

Vallásgyakorlás és egészség összefüggései

Elemzéseinkben minden esetben a kor, a nem és az iskolázottság szerint korrigáltuk az adatokat, ilyen módon kiküszöböltük azokat a torzításokat, amelyek abból adódhatnának, hogy a nők, az idősek és a szegények között magasabb a vallásosok aránya. Érdekes módon a vallásgyakorlás és a vallás fontossága az életvezetésben sok esetben más egészségi mutatókra hat – az első esetben valószínűleg fontosabb szerepe van a közösséghez tartozásnak, míg a második esetben valódi lelki, belső igény hatását vizsgálhatjuk.

Elöljáróban érdemes kiemelni, hogy a vallásgyakorlás mind az egészségi állapot, mind a lelki egészség minden vizsgált változója tekintetében egészségvédőnek bizonyult, vagy nem állt szignifikáns kapcsolatban egyes egészségi mutatókkal – tehát egyetlen esetben sem tekinthető rizikófaktornak. Ugyanez már nem ennyire egyértelmű a vallás szubjektív fontosságával kapcsolatban – néhány esetben a negatív érzelmi állapot és a vallás szubjektív fontossága között pozitív kapcsolatot találtunk.

Az általános egészségi mutatók közül a munkaképesség-csökkenés szubjektív megítélése és a vallásgyakorlás között szignifikáns negatív összefüggést találtunk. Az utóbbi években számos vizsgálat kimutatta, hogy az egészségi állapot önbecslése a halálozási kockázat igen megbízható előrejelzője – ebből a szempontból tehát a vallásgyakorlás szignifikáns védőfaktor. Tehát életkortól, nemtől és iskolázottságtól függetlenül munkaképesebbnek mondták magukat azok, akik vallásukat gyakorolják, mint akik nem. Ugyanígy az utolsó évben betegség miatt kiesett munkanapok száma, amennyiben az adatokat az életkor, végzettség és nem szerint korrigáltuk, szignifikánsan alacsonyabb a vallásukat gyakorlók között. Ugyanakkor nem találtunk az egyes megbetegedésekre specifikusan különböző összefüggéseket a vallásgyakorlás és a megbetegedések gyakorisága között. Ebben valószínűleg az játszik szerepet, hogy a krónikus betegség diagnózisa után megnő a vallásos igény, tehát a diagnosztizált daganatos, szív-érrendszeri betegek közül többen gyakorolják vallásukat, így ez ellensúlyozhatja a vallásosság védő szerepét a még nem betegek között – de a kérdés eldöntésére csak követéses vizsgálatok alapján lehet egyértelmű választ adni. Jelenleg befejezett országos reprezentatív felmérésünk során a megkérdezettek 60%-a hozzájárult ahhoz, hogy kövessük egészségi állapotuk változásait, így mintegy öt év múlva egyértelműen megállapítható lesz, hogy a magyar népesség körében a vallásosság védőfaktor-e a krónikus megbetegedések kialakulása szempontjából.

A lelki egészség tekintetében a vallásgyakorlás igen szignifikáns kapcsolatban áll a depresszió, a szorongás, a reménytelenség alacsonyabb fokával, valamint a WHO „Jóllét életminőség” kérdőív magasabb értékével.

Ugyanakkor a depressziós és a szorongásos tünetegyüttes szignifikánsan gyakoribb azok között, akiknek mindennapi életvitelében fontos a vallás. Ezt a jelenséget, amelyet többen leírtak más vizsgálatok során is, fontos tovább vizsgálni. Valószínűleg a lelkileg sérülékenyebb emberek közül többen érzik, hogy szükségük van a spiritualitásra, de az is lehetséges, hogy a lelkileg érzékenyebb, kifinomultabb emberek inkább élnek át krónikus stresszállapotot a mai, átalakuló, versengő, gyakran „ember embernek farkasa” társadalomban. Erre mutat, hogy az alacsony ellenségesség, tolerancia, egységes világkép (sense of coherence) szignifikánsan gyakoribb azok között, akiknek mindennapi életvitelében fontos a vallás.

Mind a vallásgyakorlás, mind a vallás fontossága igen jelentős védőfaktor az önkárosító magatartásformákkal kapcsolatban. A dohányzás és a töményalkohol-fogyasztás lényegesen ritkább azok között, akiknek fontos a vallás, illetve akik vallásukat gyakorolják. Ennek hátterében a leglényegesebb tényező, hogy a megbirkózási (coping) stratégiák közül az, hogy nehéz élethelyzetben eszik, iszik, illetve az ún. érzelmi, nem adaptív konfliktusmegoldási módok szignifikánsan gyakoribbak mind a nem hívők között, mind azok között, akiknek nem fontos életvitelükben a vallás. A vallásosság tehát igen jelentősen csökkenti a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések – a szív-érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek – legfontosabb életvezetési rizikófaktorait, a dohányzás és kóros alkoholfogyasztás és az ezek hátterében álló nem adaptív megküzdési stratégiák gyakoriságát.

A megbirkózási, coping faktorok közül a problémaorientált konfliktusmegoldási módok, ezen belül különösen a kognitív áthangolás, átstrukturálás készsége – az, hogy nehéz helyzetből más emberként kerülök ki, jó értelemben véve, valamint az, hogy igyekeztem a dolgot a másik személy szempontjából nézni – szorosan összefügg a vallásgyakorlással.

A társas támogatás, a társadalmi kohézió
és a társadalmi tőke összefüggése a vallásossággal

A vallásgyakorlás kiemelten fontos védőfaktor a társas támogatás, a társadalmi kohézió erőssége szempontjából. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a társas támogatás – az, hogy nehéz élethelyzetben mennyire számíthatunk segítségre – igen jelentős egészségügyi és lelki védő tényező. Ebben a tekintetben a vallásgyakorlás fontos védőfaktor, illetve a támogató, meleg család légkörében valószínűleg többen maradnak vallásosak, vagy válnak vallásossá. Azok, akik vallásukat gyakorolják, szignifikánsan inkább számíthatnak vagy számíthattak szüleikre nehéz élethelyzetben, ami feltehetően inkább a vallásosság megőrzésében fontos tényező. Azonban a vallásgyakorlás módja szoros kapcsolatban áll azzal is, hogy a megkérdezettek mennyire érzik úgy, hogy nehéz élethelyzetben munkatársakra, egyesületre számíthatnak, és sokkal többen tagjai egyesületnek, polgári csoportnak. A társas támogatás összpontszáma szintén lényegesen magasabb közöttük. Ugyanakkor magasabb az ún. társadalmi kohézió mértéke, amelyet a szomszédsági kapcsolatok erősségével mérünk, és alacsonyabb az anómia, az értékvesztés mértéke. (Kopp, Skrabski, 2002)

A vallásgyakorlás tehát igen jelentős védőfaktor az ellenségesség és a bizalmatlanság csökkentésében, tehát az ún. társadalmi tőke erősítésének fontos összetevője.

Andorka Rudolf már az 1980-as évek közepétől a társadalmi tőke csökkenésével, az úgynevezett anómiás lelkiállapot terjedésével magyarázta a magyar egészségi és demográfiai mutatók rosszabbodását. Az emberi magatartás torzulásai a modern társadalomban szociológiai értelemben a Durkheim által leírt anómiás, gyökértelen lelkiállapot általánossá válásából erednek. Mindez a közös erkölcsi elvek felrúgását, az „ember embernek farkasa” állapotot és a személyes kapcsolatok fogyasztási cikké válását jelenti.

Hogyan határozzuk meg a társadalmi tőkét? Robert Putnam a következőképpen határozza meg a társadalmi tőke négy legfontosabb összetevőjét:

– szoros társadalmi háló,

– polgári részvétel, a polgári szervezetek erőssége,

– helyi, közösségi azonosságtudat, szolidaritás és egyenlőségtudat a többiekkel a távlati célok érdekében, a lemaradók segítése,

– bizalom, kölcsönösség és társas támogatás.

Putnam 1993-ban megjelent, Making democracy work című könyve igazi áttörést hozott. A szerző azt elemezte benne, miért van az olasz tartományok között óriási különbség abban, hogy egy bizonyos pénzmennyiségből milyen életminőséget tudnak teremteni a tartomány lakói számára. Az észak-olasz tartományokban sokkal jobb a helyzet ebből a szempontból, mint Dél-Olaszországban. Az északi részeken ugyanis kimutathatóan erősebb a társadalmi tőke, a bizalom és a kölcsönösség, s a civil szervezetek aktívabban vesznek részt a társadalom életében. E tényezők nemcsak a lelki egészségnek és a kiegyensúlyozottságnak, hanem a demokrácia működtetésének is az alapjai, s hiányuk kimutatható anyagi, gazdasági és egészségi veszélyeztetettséggel jár. Ebből a szempontból a valódi, demokratikusan működő civil szervezetek szerepe a legfontosabb, amelyek nemhogy gyengítik az állam működését, hanem inkább azt az erőt adják, amely az állam mellett egyedül képes szembeszegülni a modern világ, a globalizáció fogyasztói kényszerével, s hatékonyan képviselni a fejlődés valódi céljait.

A talán legismertebb mai epidemiológiai munkacsoport vezetője, Michel Marmot londoni professzor vizsgálatai szerint az Egyesült Államokban élő japán férfiak közül azok, akik nagyon erősek nemzeti identitásukban, akik életük során kifejezik a közösséghez tartozást, akik tartják a szokásokat, azok ötvenéves kor alatt ötször, ötvenéves kor felett pedig háromszor ritkábban kaptak szívinfarktust, mint azok a japánok, akik modernizálódott, amerikanizálódott életmódot folytatnak. A közösséggel való azonosulásnak tehát biológiailag kimutatható egészségvédő hatása van.

Ugyanezt bizonyította Ichiro Kawachi, a Harvard Egyetem tanára is. Kimutatta, hogy azokban az amerikai államokban, ahol az emberek kevésbé bíznak egymásban, kevésbé aktívak a civil szervezetekben, tehát ahol kevesebb a társadalmi tőke, ott a halálozási arány jóval nagyobb, s gyakoribb a bűnesetek és az abortuszok száma is.

A vallás szubjektív jelentősége
és a tolerancia, valamint az egységes világkép

Míg az eddig elemzett mutatók esetében inkább a vallásgyakorlás módja volt a jelentős védőfaktor, további igen jelentős tényezők viszont inkább azzal mutatnak kapcsolatot, hogy milyen fontos életvitelünkben a vallás. Ezek közül a legfontosabb, hogy akiket ez jellemez, szignifikánsan toleránsabbak, mint akiknek a vallás nem fontos. A kérdés így szól: Általában olyannak fogadom el az embereket, amilyenek – még ha nagyon különböznek is tőlem. Itt valódi, belső spiritualitásról van szó, amely különbözik a vallásgyakorlás módjától, amely sokkal inkább jelent társadalmi beágyazottságot. A vallási intolerancia számos példáját látjuk a világban ma is, ami éppen ellentéte a valódi spiritualitásnak. A vallásgyakorlás módja és a tolerancia között nem találtunk szignifikáns kapcsolatot, sem pozitív, sem negatív irányban.

Várható eredmény, hogy az Antonovsky (1987) által leírt Sense of Coherence skála és a vallás fontossága a mindennapi életvitelben igen szoros kapcsolatban áll egymással. A Sense of Coherence – egységes világképnek fordíthatnánk – egészségvédő szerepét számos vizsgálat igazolta, ma ennek elemzése a népegészségügy egyik központi kérdésköre. A Sense of Coherence összpontszám szignifikánsan magasabb azok között, akik számára fontos mindennapi életvitelükben a vallás.

A mai fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy ha van pénzünk, azaz anyagi tőkénk, akkor mindent el tudunk érni. Mérhetetlenül leegyszerűsített világkép ez, amelynek az a lényege, hogy az ember értékét anyagi lehetőségei szabják meg. A modern, fogyasztói világ válságának központi jellemzője ez a beállítottság, amely a pénztőke mindenhatóságát sulykolja, elsősorban a tévécsatornák, a reklámok és a nagyáruházak fogyasztói szentélyei révén. A pénztőkének fő jellemzője, hogy ha elosztják, mindenkinek kevesebb jut belőle, mint ha egyvalaki kaparintja meg. Ezzel szemben újra meg újra felismerjük, hogy a tőkének vannak olyan formái is, amelyeket nem kell erőszakkal vagy manipulációval elvennünk egymástól, mert mindenki annál gazdagabbá válik, minél többet ad belőle másoknak. Évszázadokon át az emberiség közös bölcsességének alapja volt ez a szemlélet, a mai társadalomtudomány azonban csak az utóbbi évtizedekben fedezi fel és fogalmazza újra a társadalmi fejlődés alapelveit. Fontos fordulatról van szó: olyan alapkérdésekre kell választ keresnie az ezredforduló társadalmának, mint hogy mi a valódi fejlődés, és mi a célja.

A 2001. évi közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese, George Akerlof elmélete olyan szociológiai, szociálpszichiátriai és magatartás-tudományi kategóriákat emelt át a közgazdaságtanba, mint az identitás, a norma és az értékek. Az általa felvázolt modell szerint meghatározó gazdasági-társadalmi tényező az, hogy az emberek miképp élik át saját helyüket, szerepüket a társadalomban, mennyire van önazonosságuk, milyen közös értékeket fogadnak el, s melyek azok a társadalmi rétegek, amelyekben ezek a folyamatok sérülnek.

Fukuyama, az egyik legismertebb társadalomtudós A bizalom, a prosperitás alapja című könyvében azt elemzi, hogy az amerikai társadalom fejlettségének alapja nem a verseny, hanem a bizalom, vagyis a társadalmi tőke. Ha egy üzleti tárgyaláson valaki ígéretet tesz, partnere feltétlenül megbízhat annak betartásában. A mai amerikai válságjelenségek legfőbb oka éppen az, hogy nagymértékben csökkent ez a megbízhatóság. Vannak olyan erőforrások a társadalomban, amelyek egymagukban nem anyagi természetűek, de anyagi erővé is válhatnak.

Hazánkban ennek az egyik legnyilvánvalóbb példája a Máltai Szeretetszolgálat működése. Ha csupán anyagi erővel akarjuk megoldani az idősek, menekültek, hajléktalanok problémáit, ez hihetetlen összeget emészt fel, ráadásul nem is érünk el valódi eredményt, mert a szeretetet, az igazi odafordulást nem lehet megvásárolni. Az önkéntes segítésen alapuló összefogás a társadalmi tőke legszebb megnyilvánulása. Vizsgálataink eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy a társadalmi tőke, sőt az ún. emberi tőke, amelynek legfontosabb összetevője az egészség, igen szorosan összefüggnek a vallásossággal.

A társadalomtudósok nem szokták megemlíteni a kegyelmi tőkét, vagyis azt a többletet, amelyet a spiritualitás, a transzcendens igény és beállítottság nyújt a társadalomnak. Kentenich József, a schönstatti családmozgalom alapítója már a XX. század első felében hangsúlyozta, hogy mozgalmának fő célja a kegyelmi tőke gyarapítása a társadalomban. Kentenichet a hitleri Németországban 1941–45-ben Dachauba deportálták, majd a katolikus egyház tizennégy évre Amerikába küldte száműzetésbe. Ennek ellenére mozgalma fennmaradt és megerősödött, s ma már hazánkban is tevékenykedik.

Igen fontos, hogy a fél évszázados erőszakos elhallgattatás után végre tudományos módszerekkel is vizsgáljuk, hogy mit jelent az egyén, a közösség és a társadalom egészsége szempontjából a vallás, a spiritualitás.

Összefoglalás

A 2002-ben végzett, 12 600 személy kikérdezésén alapuló országos reprezentatív vizsgálatunk eredményei szerint a 18 évnél idősebb magyar népesség 25%-a mondta magát nem hívőnek, 18% nem gyakorolja vallását, 27% a maga módján, 17% ritkán egyházában és 13% rendszeresen egyházában vallásgyakorló. 1995 óta 6%-kal csökkent a nem hívők aránya, elsősorban a maguk módján vallásgyakorlók aránya nőtt jelentősen. 35% számára a vallás egyáltalán nem fontos, 39% számára kissé és 26% számára nagyon fontos. A vallásgyakorlás és a vallás fontossága leginkább az életkorral, nemmel és anyagi helyzettel-iskolázottsággal áll kapcsolatban. Ezért a vallás és egészség összefüggéseinek elemzésénél minden esetben korrigáltuk az adatokat ezen tényezők szerint. A vallásgyakorlás minden vizsgált változó esetében jobb testi és lelki egészséggel jár együtt, vagy nem volt kimutatható szignifikáns kapcsolat. Azok, akik inkább gyakorolják vallásukat, az országos átlaghoz képest 43%-kal kevesebb cigarettát szívnak el naponta, 42%-kal kevesebb napig voltak betegek az elmúlt évben, munkaképességük kevésbé csökkent. Szignifikánsan magasabb értékekről számoltak be a WHO „Jóllét kérdőíve” szerint, kevésbé depressziósak, kevésbé ellenségesek, kooperatívabbak, kevésbé jellemzik őket káros, érzelmi megbirkózási módok, és inkább a problémamegoldó konfliktusmegoldás, szignifikánsan több társas támogatásról számoltak be szüleik és munkatársaik részéről. A vallás szubjektív fontossága szignifikánsan kevesebb dohányzással, töményalkohol-fogyasztással, magasabb kooperativitással és toleranciával, valamint adaptívabb megbirkózási stratégiákkal jár együtt. Ezzel szemben azok között, akik számára a vallás igen fontos, gyakoribb a depresszió, magasabb a munkaképesség-csökkenés – ez az összefüggés részben azt tükrözi, hogy a krónikus betegek számára a vallás fontosabbá válik. A vallás fontossága inkább a spirituális dimenzió erősségével, míg a vallásgyakorlás a közösséghez tartozással áll kapcsolatban.

Andorka, R.: Social changes and social problems in Hungary since 1930s. Economic, social and political causes of demise of state socialism. Comparative Social Research, 1994, 14, 49–96.

Antonovsky, A.: (1987) Unraveling the Mistery of Health, Jossey-Bass Inc Publ., San Francisco.

Csermák, K.: Kentenich József, Schönstatt alapítója és atyja. Családakadémia, Óbudavári Egyesület, Óbudavár, 2001.

Kopp M.–Skrabski Á.: Magyar lelkiállapot, Végeken Alapítvány, Budapest 1995.

Kopp M.–Skrabski Á.: Magyar lelkiállapot az ezredfordulón, Távlatok, 2000/4, 499–513.

Kopp M.–Skrabski Á.: A magyarság társadalmi és erkölcsi tőkéje, Valóság, 2002/9, 11–19.